E-learning tananyag b kategóriás forgalmi vizsgához. (Gyakorlati oktatás + pakolások, tanácsok)
Ha megszeretnéd rendelni a programot, klikkelj a képre.
Tisztelt Tanulók!
A KRESZ vizsgához történő felkészüléshez számtalan tankönyv, oktatóanyag, teszt kérdések gyakorlására alkalmas tananyag, program áll a rendelkezésetekre, azonban az elméleti vizsga után nem kaptok megfelelő segítséget, a forgalmi vizsgára történő felkészüléshez.
Sokszor, még azt sem tudjátok, milyen hibák okozzák a vizsgán az azonnali bukást, illetve melyek azok, amiért csak hibapontot ad a vizsgabiztos.
A vezetéssel kapcsolatos tudást eddig kizárólag csak az oktatóktól tudtátok megszerezni, semmilyen segédanyag nem állt a rendelkezésetekre.
Mint iskolavezető sokszor találkoztam azzal az igénnyel, hogy tanulóink szerettek volna tankönyvet, vagy egyéb tananyagot vásárolni, de erre nem volt lehetőség. Ebben próbálunk most segíteni az elkészült, kimondottan a forgalmi vizsgára felkészítő tananyagunkkal. A tananyag elsősorban a forgalmi vizsgára készülő tanulóknak készült, de a már jogosítvánnyal rendelkező, de régen nem vezetett, illetve sokat felejtett vezetőknek is a segítségére lehet.
Az oktató anyag tartalmaz egy rövidített KRESZ könyvet, amiben csak a személyautóra és kistehergépkocsikra vonatkozó szabályok vannak. Kivettük belőle a segédmotoros kerékár, kerékpár, állati erővel vont jármű, mezőgazdasági vontató, lassú járművekre, gyalogosokra vonatkozó részt stb, hogy csak a lényegre tudj koncentrálni.
Tartalmaz egy hosszabb tananyagot a forgalmi vizsgához. (Amit eddig az oktatód mondott el, vagy kellett volna elmondani neked, a vezetési órák alatt (XXXX.-Ft/óra) díjért, azt most megveheted 10,000.-Ft/60 nap non-stop használat díjért).
Tartalmazza az összes parkolási feladat követelmény rendszerét, a parkolások megoldását, valamint a parkolási hibák javítását is.
Ezen kívül, még tartalmaz 68 mp4 videót, ahol meg is mutatjuk, hogy az elméleti részt, hogyan kell végre hajtani a gyakorlatban.
A tananyag díja 10,000.-Ft/60 nap 0-24 óra.
A tananyagból demo videókat nézhetsz az alábbi linken:
https://www.youtube.com/channel/UCG1Sgg8lbJBPycBknqGTn9Q/videos?view=0&sort=dd&shelf_id=0
Illetve online is megvásárolhatod az alábbi linken: https:https://shop.szuperjogsi.hu/termek/e-learning-tananyag-b-kategorias-forgalmi-vizsgahoz/
Témák a tartalomból:
- Elindulás.mp4
- Váltás1-2.mp4
- Elindulás benzines vagy diesel motorral szerelt, kézi váltós autóval.
- Sebességváltás.
- Felváltás magasabb sebességfokozatba
- Visszaváltás alacsonyabb sebességfokozatba.
- Sebességváltóhoz tartozó sebességek.
- Elindulás benzines vagy diesel motorral szerelt, kézi váltós autóval.Sebességváltás.
- Felváltás magasabb sebességfokozatba
- Visszaváltás alacsonyabb sebességfokozatba.
- Sebességváltóhoz tartozó sebességek.
- Mire használhatom a különböző sebességfokozatokat:
- Elindulás – gyorsítás - lassítás - visszaváltás – megállás.
- Megállás forgalmi okból
- Kormányzás.
- Mi van, ha elindulás közben lefullad a motor?
- Úttartás. Sávtartás, Sávváltás, Kormányzás, Tanácsok
- Irányjelző használata
- Irányváltoztatás.
- Elsőbbség adás
- Látnivalók haladás közben.
- Kijelölt gyalogosátkelőhely gyalogos nélkül:
- Kijelölt gyalogosátkelőhely gyalogossal:
- Útkereszteződés:
- Különböző rangú utak kereszteződése:
- Egyenrangú utak kereszteződése:
- Főútvonal kanyarodik
- Főútvonal vége tábla:
- STOP tábla (Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla
- Elsőbbség adás tábla:
- Jelzőlámpák.
- Útkereszteződés megközelítése.
- Fekvőrendőr (Sebességcsökkentő borda):
- Körforgalom megközelítése.
- Kijelölt gyalogosátkelőhely megközelítése
- Kerékpáros előzése.
- Kikerülés.
- Védett útvonal
- Egyenrangú útkereszteződés.
- Ha főútvonalon haladsz.
- Ha több sávos főútvonalon haladsz.
- Jobbra tartási kötelezettség
- Ha egyirányú utcában vagy,
- Ha egy sávos útról kanyarodsz több sávos útra,
- Emelkedőn elindulás
- Buszöböl
- Elindulás technikája emelkedőn:
- Enyhe emelkedőn elindulás.
- Meredek emelkedőn elindulás.
- Vezetés különböző vezetési stílust igénylő utakon.
- Lakott területen belül.
- Lakott területen kívül.
- Autópályán, autóúton.
- Követési távolság
- Mellékútvonalon, ha balra kanyarodsz
- Lakott területen kívüli főútvonalon.
- Az előzésnek, őt előfeltétele van:
- Autópályán
- Lakott területen belül
- Ha már közeledsz a forgalmi vizsgához,
- Főútvonal:
- Főútvonalon a következőket kell fokozottan figyelned:
- Mellékútvonalon a következőket kell fokozottan figyelned:
- Sebesség
- Pár szó a forgalmi vizsgáról.
- Biztonsági berendezések elindulás előtti, kötelező ellenőrzése.
- Indulás a forgalmi vizsgán.
- Ismertetem az azonnali bukást jelentő hibák listáját:
- Sikertelen a forgalmi vizsga, ha a vizsgázó az alábbi hibák valamelyikét elköveti:
- Hibavonalat kell adni, ha:
- Forgalmi vizsgaútvonalak:
- Vizsga hely: Budapest III. ker. Mozaik utca 5.
- Budapest XI.ker. – Budaörs – Virágpiac
- Budapest XV. ker. Irottkő park 1
- Budapest XIX. ker. Vas Gereben u. 2-4
- Ha már megvan a jogsid.
- Legyen „T” betű az autón, vagy ne legyen?
- Jelbeszéd a közlekedésben, viselkedésformák.
- Trükkök, vezetéstechnikai tanácsok.:
- Vezetés automata váltós autóval.
- Hogyan tekintsünk magára az autózásra.
- Parkolási feladatok:
- 01Parkolás jobbra előre 90º-os szögben
- 02Parkolás balra előre 90º-os szögben
- 03Parkolás jobbra hátra 90º-os szögben
- 04Parkolás balra hátra 90º-os szögben
- 05Parkolás párhuzamosan előre
- 06Parkolás párhuzamosan hátra
- 07Megfordulás egyíven
- 08Megfordulás Y forduló
pdf oktatóanyag:
- Rövidített KRESZ könyv B kategóriához.pdf (102 oldal)
- E-learning tananyag forgalmi vizsgához.pdf. (108 oldal)
- Parkolás - megfordulás forgalmi vizsgához.pdf (39 oldal)
A több mint 6 órányi oktató videók listája:
- Elindulás.mp4
- Váltás1-2.mp4
- Csúsztatott kuplung.mp4
- Mire használjuk.mp4
- Nyolcas.mp4
- Váltás2-3.mp4
- Elindulás emelkedőn.mp4
- Vezetés emelkedőn.mp4
- Szlalom.mp4
- Tolatás.mp4
- Elindulás előtti teendők 1.mp4
- Elindulás előtti teendők 2.mp4
- Elindulás előtti teendők 3.mp4
- Parkolás jobbra előre 90º-os szögben.mp4
- Parkolás jobbra előre javítás.mp4
- Parkolás balra előre 90º-os szögben.mp4
- Parkolás jobbra hátra 90º-os szögben.mp4
- Parkolás balra hátra 90º-os szögben.mp4
- Parkolás párhuzamosan előre.mp4
- Parkolás párhuzamosan hátra.mp4
- Parkolás párhuzamosan hátra hibák és javításuk.mp4
- Egyívű megfordulás.mp4
- Megfordulás Y forduló.mp4
- Jobbra kanyarodás gyakorlása mellékútvonalon.mp4
- Balra kanyarodás gyakorlása mellékútvonalon.mp4
- Haladás főútvonalon1.mp4
- Haladás főútvonalon2.mp4
- Haladás főútvonalon3.mp4
Vizsgaútvonal oktató videók
Budaőrs
- Budaőrs-Ferenczy Tibor1.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor2.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor3.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor4.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor5.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor6.mp4
- Budaőrs-Ferenczy Tibor7.mp4
Vas Gereben utca
- Falk Tamás József Attila ltp 1.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 2.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 3.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 4.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 5.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 6.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 7.mp4
- Falk Tamás József Attila ltp 8.mp4
- Falk Tamás Lakatos utca 1.mp4
- Falk Tamás Lakatos utca 2.mp4
- Falk Tamás Lakatos utca 3.mp4
- Falk Tamás Lakatos utca 4.mp4
- Falk Tamás Lakatos utca 5.mp4
Írottkő park
- Varga Attila Pólus1.mp4
- Varga Attila Pólus2.mp4
- Varga Attila Pólus3.mp4
- Varga Attila Pólus4.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér1.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér2.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér3.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér4.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér5.mp4
- Varga Attila Bosnyák tér6.mp4
Mozaik utca
- Herczeg Attila01.mp4
- Herczeg Attila02.mp4
- Herczeg Attila03.mp4
- Herczeg Attila04.mp4
- Herczeg Attila05.mp4
- Herczeg Attila06.mp4
- Herczeg Attila07.mp4
- Herczeg Attila08.mp4
- Herczeg Attila09.mp4
- Herczeg Attila10.mp4
- Herczeg Attila11.mp4
Az e-learning tananyag b kateóoriás forgalmi vizsgahoz díja:10.000.-Ft/60 nap.
A programot itt tudod megrendelni:https://shop.szuperjogsi.hu/termek/e-learning-tananyag-b-kategorias-forgalmi-vizsgahoz/